Nyertes pályázatok
Dátum:
2013. március 05. 00:00
A KULTINDEX-szel közös, nyertes pályázatnak köszönhetően 2014. június 25-ig iskolánk 80 diákja vehet rész kedvezményes táborozáson.
Szintén a pályázatoknak köszönhetően öt kreatív versenyt szervezhet iskolánk, melynek díjazását fedezhetjük az elnyert összegből.
Az első versenyt, 2013. március 5-én, Dr. Turainé Lovász Márta tanárnő hirdette meg. A résztvevő diákoknak portrét kell rajzolniuk.
Az első összejövetelen a portré készítés szabályaival ismerkedhettek meg a diákok, majd elkezdték az alkotásokat. A délután nagyon jó hangulatban telt.
Az alkotók a jövő héten is folytatják a munkát, eztután a kéttagú zsűri fogja értékelni a műveket.
Az első foglalkozáson készült képek a galériában láthatóak.