HATÁRTALANUL! Szlovéniában
Nagy meglepetés érte a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolájának hetedik osztályosait, amikor kiderült, hogy a HAT-19-01, a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott Magyarok történelmi és gasztronómiai kalandozása a Muravidéken című pályázati projektjüket a Bethlen Gábor Alap Bizottsága 2 170 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
Ez lehetővé tette a számukra, hogy öt felejthetetlen napot tölthessenek el Szlovéniában a Muravidéken.
A tanulók szeptember 16-20. között a magyarok által lakott vidék földrajzával, történelmével, népszokásaival, nevezetességeivel és gasztronómiájával is megismerkedtek. Ellátogattak egy kétnyelvű általános iskolába, ahol nagy szeretettel fogadták diákjaikat. Idegenvezető kalauzolásával barangolták be a környező települések nevezetességeit. Jártak a lendvai várban, megcsodálták a Makovecz Imre által tervezett kultúrház épületét, a Vinárium tetejéről pedig négy országra nyílt előttük elképesztő kilátás.
A Bánffy Központban tett látogatás a hagyományőrzés fontosságára irányította rá a figyelmüket. Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc emléktáblájánál koszorút helyeztek el, miután felelevenítették a magyar történelemben betöltött szerepüket.
A tanulmányi kirándulás második napján a horvátországi Varasd és Csáktornya látnivalóit szemlélte meg a harminc diák. A harmadik napon Ptujban és Muraszombatban járt a kis csapat. Ennek a napnak a fénypontja a Passero mesternél tett látogatás volt, hiszen a kézműves csokoládékészítés bemutatása után mindenkinek lehetősége volt a finomságokat megkóstolni is. A kulináris élvezetek ezzel még nem értek véget, mert falusi vendéglátójuk a hajdina, a tökmagolaj termesztésének, előállításának szemléltetése mellett a helyi perec készítésének a fortélyaiba is beavatta a fiatalokat. Természetesen mindenki örömmel gyúrt, sodort, formázott, majd megkereste a kisült finomságok közül a sajátját, és jó étvággyal el is fogyasztotta.
Másnap a falusi szokások közül még egy disznótor részesei is voltak a gyerekek. Meglepő ügyességgel segítettek a böllérnek minden munkafolyamatban. A jó munkáért hajdinás sült vért kaptak a kis segítők, valamint ők sütötték meg a májat, amiből szintén mindenkinek jutott.
Utolsó délelőtt a szüretelés volt a program. Megtapasztalták a fiatalok a betakarítás nehéz, de vidám oldalát is. A friss must pedig kárpótolta a csapatot a korai kelésért.
Köszönettel tartozunk az emlékezetes napokért a Hosszúfaluban szállást biztosító Kocsár Juditnak, valamint Hancsik Józsefnek és feleségének, akik Dobronakon a Hancsik Falusi Turizmus tulajdonosaiként sok finom ételt varázsolták elénk.
A pályázatban résztvevő tanulók és kísérőik HATÁRTALANUL jól érezték magukat!
Csatolmány | Méret |
---|---|
Beszámoló | 38.17 MB |
logo-bgazrt-megvalosult_a_magyar_kormany_tamogatasaval_bga_alap.pdf | 2.07 MB |
logo-nagymo.png | 29.58 KB |
logo2.jpg | 23.89 KB |