Hírek

Nyílt órákon láttuk vendégül az érdeklődőket

 2016 elején nyílt órákat tartottunk. 

A Sakkpalota Program referenciaiskolájaként kedves kötelességünk, hogy az érdeklődők számára bemutassuk a programot. Január végén két alkalommal ismerkedhettek meg vendégeink a Sakkpalota lakóival és iskolánk tanítóival, diákjaival.

  • Füleki Anita és Szénási-Mata Ágnes a 2.b osztályban tartottak sakkos órákat
  • Leendő elsős tanítóink, Antalné Erős Lívia, Bodnár Mária, Kovács Julianna és Papp Mária az óvodások számára adtak ízelítőt a sakk játékos felhasználásából.

 

 

 

Idén is eljött a Mikulás

 Minden évben várva-várt esemény a Mikulás érkezése.

Ebben a tanévben a 6. a osztály Dali Judit osztályfőnök és Erdősiné Lugosi Ágnes magyar tanár segítségével készült műsorral az alsósoknak.

A mese meghallgatásakor ellátogattunk Mikulás Házába, ahol a készülődés perceit láthatták a gyerekek. 
 

2. helyezés a Táblajátékok Olimpiáján

 2015. december 3-án 5. alkalommal rendezte meg a Zrínyi Ilona Általános Iskola a Táblajátékok Olimpiáját.

A versenyen dáma játék kategóriájában Kóczián Tamás 6. b osztályos tanuló indult.  Ügyesen játszott, így az 5-6. osztályosok kategóriájában 2. helyezést ért el.

Tamás felkészítő tanára Frecskáné Gudrucza Ágota. Gartulálunk mindkettőjüknek az elért eredményhez!

 

Öt érmes helyezés az Aranyos Sakkbajnokságon

 

 Az Arany János Általános Iskola harmadik éve rendezi meg az „Aranyos” sakkbajnokságot a város általános iskolásai számára.
A megmérettetésen 12 diákunk indult. Közülük öten éremmel fejezték be a szombati bajnokságot.

1. hely: Kurdi Kristóf 8.b
2. hely: Marton Patrik 8.b
2. hely: Balla Nadin Liza 4.b
3. hely: Pulai Péter 1.b
3. hely: Pulai Dezső 6.a

Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítőjüknek, Vámos Viktornak!

 

Asztaliteniszezőink a diákolimpián

 2015. november 16-án sikeresen szerepeltek diákjaink a megmérettetésen.

Lány csapat ezüst: Kántor Krisztina -Szivák Vanessza
Lány egyéni bronz: Kántor Krisztina
Fiú csapat aranyérem: Szűcs Bence - Szivák Erik
Fiú egyéni ezüst: Szűcs Bence
Minden számban továbbjutottunk a megyei fordulóba!
Felkészítő tanárok: Nagy Tamás és Gellai Béla

Az eredményről a keol.hu is beszámolt: keol.hu/kecskemet/asztalitenisz-diakolimpia-kecskemeten

 

Óvodásoknak kiírt rajzpályázatunk eredményhirdetése

 Idén 10. alkalommal hirdettük meg rajzpályázatunkat, amelynek témája az őszi gyümölcsös volt.

Nagy örömünkre több, mint 100 alkotást készítettek az ügyes kezű gyerekek az óvónők segítségével. A legjobbak 2015. november 12-én vehették át jutalmukat az ünnepélyes eredményhirdetésen.

Az alkotások közül a következők voltak a legjobbak: 

Sakkpalota Program regionális referenciaiskolája lettünk

 2015. november 4-én a Sakkpalota Program regionális referenciaiskolája lett a Magyar Ilona Általános Iskola.

Iskolánk 2014 szeptemberétől bevezette a Polgár Judit által kifejlesztett Sakkpalota Képességfejlesztő Programot, amelyet a 2015-2016-os tanévtől kezdve, Kecskeméten egyedülállóként, már 3 évfolyamon alkalmazunk.

Varázskréta

 2015. október 21-én rendeztük a belvárosi iskolák hagyományos művészeti versenyét.

Dr. Turainé Lovász Márta sakk jegyében szervezte a versenyt. A résztvevők feladata olyan sakkfigurák tervezése volt.

 

Papírgyűjtés

Dátum: 
2015. szeptember 23. 00:00 - 2015. szeptember 25. 00:00

 Eljött az őszi papírgyűjtés ideje

2015. szeptember 23-án, 24-én 25-én szervezzük az őszi papírgyűjtést iskolánkban.

Várjuk mindazokat, akik az otthon, munkahelyen feleslegessé vált papíroktól úgy szeretnének megválni, hogy közben iskolánk diákjait segítsék, valamint a környezetet is védjék.

A legjobbakat jutalmazni fogjuk!

A papírgyűjtésből befolyt összeget tanulóink jutalmazására, rendezvényekkel kapcsolatos szervezési költségekre és iskolánk szépítésére fordítjuk.

Oldalak