Hírek

Járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések_2021.11.03.

2021/2022.  1. számú Intézkedési terv

Tisztelt Pedagógusok, Szülők, Tanulók!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020/2021. évi járványhelyzettel kapcsolatos Intézkedési terv a Házirend mellékletéből kikerült.

Jelenleg az alábbiakra hívom fel a figyelmüket:

Fokozottan figyeljünk a higiénés szabályokra!

A szülők előzetes időpont egyeztetés után tudják intézni az ügyeiket. Időpontot az alábbi e-mail-címen vagy telefonos melléken lehet egyeztetni:

12 éven felüli tanulók jelentkezése COVID elleni védőoltásra

Közeledik az iskolakezdés, amelyre ezúttal is még a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében készülünk, hiszen a vírus még itt van és sajnos nem zárható ki egy negyedik hullám sem.

Jó hír, hogy az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen már van vakcina és magas a magyar lakosság, a pedagógusok és a diákok átoltottsága.

Magyarország júniusban az elsők között tette lehetővé a 12 év felettiek oltását. Ennek köszönhetően a 12-17 éves korosztályban közel 200 ezer diák már felvette az oltást.

Tájékoztató az étkezéshez

Tájékoztató

 

Ebédlemondás:

Nagyné Szabó Ágnes  Tel: 30/361-37-10

Minden nap 8:30-ig lehet lemondani a másnapi ebédet. (Hétfői ebédlemondást csak pénteken 8:30-ig tudunk elfogadni!)

Iskolánkban lehetőség van diétás étkezésre endokrinológiai, gasztroenterológiai, diabetológiai vagy allergológiai szakorvosi igazolással.

 

Étkezési térítési díjak 2021. január 1-től:

Normál étkezés:

Tízórai + ebéd: 440.- Ft

Ebéd: 345.- Ft

Ebéd + uzsonna: 435.- Ft

Étkezés a 2021-2022. tanévben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.

Az ADATFELVÉTELI LAP elektronikus kitöltése és beküldése a Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala részére akkor is kötelező, ha a gyermeknek nem igényel intézményi étkezést.

Étkezés 2021. április 19-től

Kedves Szülők!

Az étkeztetőtől a következő tájékoztatást kaptuk:

 

Átvehetőek a leendő elsősök beiratkozási dokumentumai

Kedves Leendő Elsősöket Nevelő Szülők!

Azok , akik nem az online beiratkozást választják, 2021. április 8-tól átvehetik iskolánkban azt a dokumentumcsomagot, amit a beiratkozáshoz készítettünk.

Átvétel: munkanapokon, 7:30-16 óráig

A kitöltött dokumentumoknak legkésőbb 2021. április 16. 19 óráig kell visszaérkezniük a Magyar Ilona Általános Iskolába.

A felvételről/elutasításról legkésőbb 2021. április 23-án postázzuk az értesítőket.

Online szülői tájékoztató a leendő elsősök beiratkozásáról

 

2020.04.08-án 17:30-kor meet-es tájékozatót tartunk az érdeklődőknek az elsősök beiratkozásáról.

A tájékoztató tervezett témája: A leendő elsősök beiratása 2021-2022-es tanévre 
   - a beiratkozás módja
   - beiratkozáshoz szükséges dokumentumok
   - beiratkozásnál használt kédőívek kitöltése
   - jelenlevők kérdései

Az online tájékoztató elérési linkjét a regisztálóknak e-mail-en elküldjük, illetve a rendezvény napján az iskola facebook oldalán és weblapján közzétesszük.

Digitális tanítási rend a tavaszi szünet után

Tisztelt Szülők,  Diákok!

A kormány tájékoztatása szerint, az iskolák nyitása 2021. április 19-től várható.
Ennek megfelelően, 2021. április 7-től 16-ig digitális tanítási rend szerint folytatódik az oktatás.

Az 1-4. évfolyamos diákok számára hétköznap 7:30-tól 16:30-ig kérhetnek ügyeletet, a következő linken található űrlap kitöltésével: https://forms.gle/MU9uKDWNMuGzMyZX6.

Ügyelet a 2021. március 8-án kezdődő digitális tanítási rend idejére

Tisztelet Szülők!

A 2021. március 6-án megjelent 111/2021. (III. 6.) Korm. rendelet értelmében a 17/2021. (III. 5.) EMMI határozat – különösen annak 6. pontja – az alábbiak szerint módosul:

Oldalak