Esélynap

2013. március 14-én délután került megrendezésre iskolánkban az Esélynap.

"Az EsélyNap az óvodákban és az iskolákban – esélynap az elfogadásért, a diszkrimináció ellen
elnevezésű programunk célja az esélyegyenlőségi szemlélet minél szélesebb körű megismertetése az óvodás és iskolás gyermekek körében közösségi programokon keresztül.

A gyermekeknek lehetőségük van szemléletformáló foglalkozások keretében fogyatékos társaik mindennapjait megismerni.

Fontosnak tarjuk, hogy a gyermekek saját maguk is átéljék a fogyatékkal élő társaik élethelyzetét, és ezáltal nagyobb szolidaritást és odafigyelést tanúsítsanak feléjük.

A család-órák keretében pedig az egészséges családról és a felelős párkapcsolatról hallhatnak korosztályuknak megfelelő szinten."

Diákjaink négy helyszínen bővíthették ismereteiket:

  • „Boldogabb családokért”család-óra diákoknak Milyen az igazi szerelem? címmel (Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, a SZÉK szakmai felelősének vezetésével )
  • „Szemléletformáló akadálypálya” (Kis-Juhász Zsolt, a MoFA elnökének vezetésével)
  • „Jelnyelvi játékok” (Valter-Marton Orsolya, a megyei jelnyelvi tolmácsszolgálat szakmai vezetőjének segítségével)
  • „Miben és hogyan segít gazdájának a vakvezető kutya?” ( Fekete Attila, a vakok és gyengénlátók megyei egyesületének elnökségi tagjának bemutatója)

13+1 TOLERANCIA TOTÓ– romákat, időseket és fogyatékkal élőket érintő témában.

A pedagógusok előadásokat hallgathattak esélyegyenlőséggel kapcsolatban

A rendezvényen vendégeink voltak a Damjanich Áltaslános Iskola és a Kadafalvi Általános Iskola diákjai és pedagógusai.