Felsős felolvasó verseny

 Ma a felsősök is bemutathatták, milyen kifejezően és értően tudnak olvasni.

A bevezető feladat egy hír felolvasása volt. Mindenki tetszése és érdeklődése szerint választhatott egy-egy hírt, amit megosztott a zsűrivel és versenyzőtársaival.

A hírekből megtudhattuk, hogyan lefetyelnek a macskák,  hallhattunk az intelligens kenyérpirítóról és Holló Laci ezüst érméről is.
Az ismert szöveg felolvasása után nehezebb feladat következett.
Beke Anikó szervező által választott szöveget kellett minél szebben elolvasni. A zsűri, amelynek tagjai Füleki Anita és Jusztin Katalin voltak, nem csak a hibátlan olvasást és a hangsúlyt  figyelte. Fontos volt számukra, az olvasó megértette -e a szöveget.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre pénteken kerül sor. Addig izgulhatnak a résztvevők.

 

Magyar Iloná-s hét felsős felolvasó verseny
Magyar Iloná-s hét felsős felolvasó verseny