Üdvözöljük a Magyar Ilona Általános Iskola honlapján!

A MI iskolánk Kecskemét szívében található, nagy múltú intézmény a város második legrégibb iskolája. Falai között már 1887-ben is tanultak. Abban az időben még Községi Népiskolának hívták, azóta II. számú Általános Iskola, Hosszú Utcai Általános Iskola és Hoffmann János Utcai Általános Iskolaként szerepelt. 2013. január 1-je óta hivatalos neve: Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája.

Központi fekvésénél fogva a város minden pontjáról járnak ide gyerekek, MI továbbra is szeretettel várjuk a tanulókat!

Kik azok, akiknek szívből ajánljuk intézményünket?

  • azoknak a gyerekeknek, akik egy biztosan megalapozott alapfokú általános műveltséget szeretnének szerezni
  • azoknak, akik emelt óraszámban szeretnének 3. osztálytól angol vagy német nyelvet tanulni (8. osztályban alapfokú nyelvvizsgát tenni), számukra 3-8. osztályban különböző szinteken csoportbontásban tanítjuk a nyelveket
  • azoknak, akik érdeklődnek az informatika iránt, mert iskolánkban lehetőség van a tanórákon kívül szakkörön is ismerkedni a számítástechnika rejtelmeivel
  • azoknak, akik szeretnének 1. osztályban ingyenes, mindennapos mozgásterápiás foglalkozáson részt venni
  • azoknak, akiknek fontos, hogy matematikából tehetséggondozó szakkörön vegyenek részt
  • azoknak, akiket érdekelnek a készségtárgyak, képességeiket rajzszakkörön és énekkaron továbbfejleszthetik
  • azoknak, akik szeretnek mozogni, mert sportköreinken lehetőséget kapnak erre
  • azoknak, akik igénylik a művészeti képzést dráma, festészet, modern tánc tanszakon
  • azoknak, akik tartalmasan akarják eltölteni a szabadidejüket, hiszen lehetőségük van a könyvtár szolgáltatásait igénybe venni, színház- és hangverseny-látogatáson részt venni
  • azoknak , akik számára fontos, hogy az iskolában vehessen részt gyermekük katolikus és református hitoktatásban
  • azoknak, akik délutáni tanulásban az iskola segítségét igénylik, napközit, tanulószobát biztosítunk.

Akik ebben segítenek, közreműködnek: egy jól felkészült, lelkiismeretes, sok tapasztalattal rendelkező tanítói és tanári közösség.

Tanulóinkat támogatja az 1999-ben létrehozott A Magyar Ilona Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány.