NavigációSzülők figyelmébe!

Szülők figyelmébe!


Gyermekeink a nyári szünidő ideje alatt általában későn ébredtek és későn is feküdtek le. Ennek következménye, hogy az első hetek az iskolában igen nehézkesen indultak, hiszen a késői elalváshoz már a korai kelés társult. Bátorítjuk a szülőket, hogy ha tehetik, kisebb gyermekeiket néhány hétig kísérjék el az iskolába.

A nyári szünetben - optimális esetben - gyermekeink azokkal tartották a kapcsolatot, akikkel jól érezték magukat, akikkel hosszabb ideje barátkoztak és akiket a szülők is ismernek. Az iskola kezdetével ez is megváltozik, hiszen nem csak osztálytársaikkal kénytelenek 5-6 órát eltölteni, hanem az iskola tágabb közösségével is. Az elmúlt tanév néhány szomorú eseményére gondolva nézzünk szembe a tényekkel. Az iskola tágabb közösségében, vagy akár az osztályban is fellelhetőek az úgynevezett agresszorok. Ezek a gyerekek nagyon rövid idő alatt ki tudják választani azokat a társaikat, akikkel kisebb-nagyobb csínytevést el tudnak követni, és azokat is, akik ellen ezeket a csínytevéseket elkövetik.

Ezekről a jelenségekről beszélni kell, de ennél többet kell tenni, ha a csínytevés szabálysértéssé, vagy bűncselekménnyé fajul. Amennyiben ezekben az esetekben nem történik semmi, az elkövetők úgy érezhetik, hogy velük szemben tehetetlen a közösség, tehetetlenek a tanárok és a hatóság is. Ugyanezt érezheti az áldozat is.

Ha nem kap segítséget tanáraitól, társaitól, segítséget várna szüleitől. Nem biztos, hogy el meri mondani, mi történik vele nap, mint nap az iskolában. Biztosítsunk gyermekeinknek kellő figyelmet otthon, hallgassuk meg élményeiket. Ne legyen számunkra természetes, hogy nincs otthon mondanivalója, nem akar a családdal közös programokon részt venni, vagy, hogy feltűnően megváltozott a magatartása. Ne fogadjuk el, hogy zárkózottá válik és érdektelen a külvilág iránt. Ne fogadjuk el, hogy legjobb barátjává a számítógép vált, hiszen a megváltozott technikai környezet is, és a magányosság is számos veszélyt hordoz.

Néhány tanáccsal szeretnénk segíteni a szülőket, családokat, hogy útmutatást adjunk e nem kis kihívásnak tűnő megfelelésben.

Mire hívják fel a szülők gyermekeik figyelmét?
Tartsák be a biztonságos közlekedés szabályait;

  • amennyiben sérelem éri őket az iskolában, vagy az iskolán kívül társaik részéről minden esetben mondják el szüleiknek és/vagy tanáraiknak;
  • nyugodtan keressék meg az iskola rendőrét, akinek elmondhatják a történteket;
  • értékeikkel ne hivalkodjanak, ne dicsekedjenek, azokat ne adják oda senkinek;
  • erőszak esetén tartsák szem előtt, hogy testi épségük fontosabb értékeik védelménél;
  • vészhelyzetben kérjenek segítséget társaiktól, felnőttektől;
  • tartsák be a biztonságos internetezés szabályait, ne adják meg nevüket, címüket, személyes adataikat;
  • ismerjék a segélyhívó telefonszámokat (104,105,107,112);
  • a legfontosabb telefonszámokat véssék emlékezetükbe, a mobil nem biztos, hogy mindig kéznél lesz!

Mi az, amit jó a szülőknek is tudnia?

  • Amennyiben gyermeke sérelmet szenved, és azt elmondja, a sérelem mértékét figyelembe véve, tájékoztassa osztályfőnökét és/vagy a rendőrséget!
  • Mindig beszéljék meg, hogy gyermeke hová, kivel megy, mikor ér haza!
  • Ismerje a barátait és az ő szüleik nevét, lakcímét, telefonszámát!

Mi az, amit mi a fentieken kívül fontosnak tartunk?
A kölcsönös bizalom elérése és fenntartása, amelynek érdekében a szülők szakítsanak minden nap időt egy meghitt beszélgetésre gyermekükkel, függetlenül életkoruktól, legyenek akár óvodás korúak vagy lázadó tinik.

Néhány veszélyről részletesebben:
Ne váljanak lopás, rablás áldozatává!
Egyre több diák visz magával az iskolába nagy értékű mobiltelefont, mp3 lejátszót. Napjainkban szinte versenyeznek egymással a fiatalok, hogy kinek értékesebb, kinek tud többet a mobilja, mp3 lejátszója.
Iskolába menet vagy hazafelé tartva, különösen a tömegközlekedési járműveken utazóknak ajánlatos, hogy a pénztárcájukat, mobiltelefonjukat, mp3 lejátszójukat ne tartsák könnyen elérhető helyen pl. a nadrág farzsebében vagy nyitott táskában, mert onnan könnyen eltulajdoníthatók.
Az osztályteremben ne hagyjanak a fogasra akasztott kabátokban pénzt, mobilt, egyéb értéket, mert onnan könnyen elemelhetőek.
A nadrágzsebből, a táska oldalzsebéből kieső, esetleg a más által eltulajdonított értékeket a szülők nehezen pótolják, az iskolának pedig plusz munkát adnak a kereséssel kapcsolatos feladatok.
Vigyázat, kábítószer!
Abban az esetben, ha akár utcán, az iskolában vagy annak közvetlen közelében valakinek ismeretlen eredetű, alakú, formájú tablettát, port, gyanús édességet ajánlanak kipróbálásra, azt haladéktalanul jelezze egy ismerős felnőttnek (szülő, pedagógus, rendőr). A dílerek (akik gyerekeknek kábítószert ajánlanak kipróbálásra) elsődleges célja az, hogy a gyerekeket a kábítószer fogyasztásra rászoktassák. Ezért a rendőrségnek őket a lehető leghamarabb el kell fognia.

A rendőrség oktatással foglalkozó munkatársai rendszeresen járnak a megye általános és középiskoláiba, ahol a D.A.D.A. és az ELLEN-SZER programok egyik fontos részeként a drogokról és a kábítószerek hatásairól tartanak felvilágosító órákat.
Tegyünk az erőszak ellen!
Sajnos egyre többet hallani az iskolán belüli erőszakról, amikor diákok egymást vagy tanáraikat bántalmazzák. A szakirodalom szerint az iskolai erőszak fogalmába a fizikai agresszió mellett a szóbeli, a lelki bántalmazás, a szexuális abúzus is beletartozik, ha az elkövetés helye az oktatási intézmény és/vagy ha az elkövető és az áldozat iskolapolgárnak tekinthető.
Az iskolai környezetben előforduló erőszakos cselekedetekkel legeredményesebben az iskola veheti fel a harcot, hiszen az ott dolgozó pedagógusok azok, akik a gyerekekkel közvetlen, napi kapcsolatban állnak.
Tudatosítani kell a diákokban, hogy játékból, poénból vagy csak a barátok elismerésének kivívása miatt diáktársakat, tanárokat bántani, fájdalmat, sérülést okozni esetleg mástól az értékeit elvenni veszélyes és büntetendő, amiért a 14. életévüket betöltött gyerekek már akár büntetőjogi felelősséggel is tartoznak, és így könnyen válhatnak bűncselekmények elkövetőivé is.
Sok fiatal tévesen úgy gondolja, hogy a közterületen lévő padnak, a játszótér hintájának, csúszdájának nincs gazdája, ezért arra nem is kell vigyázni, hiszen senki sem kérheti számon rajtuk, ha szétvernek egy padot. Ez tévedés, hiszen a rongálással okozott kárt a tulajdonos megtéríttetheti.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály