„Ide nekem az oroszlánt is!" projekt

Nagyszabású színházpedagógiai projektbe kezdett a kecskeméti Katona József Színház: a 12 hónapon át tartó, uniós támogatással létrejövő programban több mint 800 kecskeméti és Kecskemét környéki gyerek vesz részt. 

A programban iskolánk 3-4. osztályos tanulói is részt vehetnek.

"Célunk, hogy a teátrum által bemutatott műveket a gyerekek színházi körülmények között ismerhessék meg, majd komplex módon dolgozzák fel a társulat tagjai segítségével" – mondta Lesku Katalin projektmenedzser. "Tizenháromféle szakkörrel, témanapokkal és témahetekkel, valamint színháztörténeti vetélkedőkkel készülünk. A gyerekek és a pedagógusok munkáját a megtekintett előadásokhoz kapcsolódó módszertani, foglalkoztató anyagok is segítik majd. A programok megvalósítási helyszínei változatosak: az együttműködő intézményekben megtartott foglalkozások mellett a Katona József Színház, valamint a Ciróka Bábszínház is helyszínt biztosít számunkra.

szinhaz.hu/videk/56572-ide-nekem-az-oroszlant-is-szinhazpedagogiai-projektet-indit-a-kecskemeti-katona